Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Enying története

2011.03.10

 

Enying története:

Enying első említése 1241-ből való, királyi tulajdonban állt. A 15. században a király a Török családnak adományozta, ám 1541-ben a király a nándorfehérvári bán, Török Bálint birtokait elvette, így a település ismét királyi tulajdonba került. Az 1540-es évek végén azonban a terület török kézre került, nagyban elnéptelenedett.

A törökök kiűzése 1686 körül végződött a környéken, Enying újratelepülése azonban lassan zajlott. A terület birtokosai a 18. századmásodik felében a Batthyányak lettek, és látványos fejlődés indult meg a településen. 1789-1792 között a református templom, 1810-ben uradalmi kastély alakult ki a településen, környékén pedig majorságok jöttek létre. A 19. század második felében pedig járásszékhely lett Enying.

20. század elején megépült Lepsény – Enying – Dombóvár vasútvonal leginkább csak a nagybirtokon megtermett termények eladását szolgálta, komolyabb tőkevonzó szerepe nem volt. A II. világháború után a nagybirtokok földjeit az enyingiek és sok telepes közt szétosztották, majd Tsz és állami gazdaság alakult a községben. Az itt nyereségesen termelő üzemek a rendszerváltás után is meg tudtak maradni bevételt hozva a városnak. Az 1950-es megyerendezés előtt Veszprém vármegyéhez tartozott.

Enying városi címet 1992-ben kapott, majd nagyarányú fejlődést mutatott a szolgáltatás, kereskedelem és turizmus terén. 2000-ben szűnt meg a település vasúti ellátottsága.

Balatonbozsok településrész:

A szomszédos, Enyinggel már majdnem telesen összeépült Balatonbozsok község 1966. év október 1-jén közigazgatásilag Enyinggel egyesült. Balatonbozsok ugyancsak régi település volt Veszprém megyében. Pred. Bosus néven már 1082-ben szerepel. 1435-ben a Fejérvári egyház birtokában volt. Az 1488-as évben egytelkes nemesek lakták. A török időkben elpusztult, de a XVII. század elején már ismét virágzó egyháza volt. Birtokosai a Jankovics család és más kisebb nemesek voltak (Szeghalmi Gyula: Dunántúli vármegyék, 1937.). Az 1848-as szabadságharcban részt vettek a balatonbozsokiak is. Leshegy alatt várták Jellasics seregét. Bozsok nemesurak fészke volt, kevés volt a parasztság, ezért a Bakonyból hoztak munkásokat aratásra, nyomtatásra. Az 1828-as évben 400 fő lakosa volt, a földművelés mellett virágzott a takács céhmesterség. A kiegyezésig Balatonbozsok volt a járásszékhely, illetékessége alá tartozott Enying is.

A „Budai Posta út” Bozsokon vezetett keresztül. Míg a dombóvári vasútvonal nem épült meg, addig Bozsokon keresztül szállították a gabonát délről Veszprémbe. Bozsokon volt az átutazók pihenőhelye. Minden harmadik ház vendégfogadó volt ebben az időben. Az utolsó két beszálló vendéglő az 1930-as években szűnt meg.

Temploma Árpád-kori, a 64-es úttól nyugatra levő dombon áll. A törökök a tetőzetét lerombolták, majd a lakosság később új tetőt épített rá. Az ablakmélyedések eredetiek. Nyolcvan centiméter vastag fala kőből épült. A templom melletti dombon volt az első település, egészen a török időkig. Szántáskor épületmaradványok és török időkből származó sarkantyúk kerültek elő.

A mai település gerince a 64-es közlekedési út mentén húzódik. A török hódoltság megszűnése után a mai gerincvonalon indult fejlődésnek a község. Itt épültek lakóházak, majd amikor a község járási székhellyé vált, a jelenlegi Fő utca 37. számú épület helyén volt a főszolgabírói hivatal, a járásbíróság pedig a Fő utca 27. számú ház helyén.

A második világháború után a 64-es úttal párhuzamosan keletre alakultak ki a Mikszáth Kálmán és a Gárdonyi utcák. Ezek az úgynevezett "FAGI"-házak (1945. évi kedvezményes házhely-juttatások). Majd ezután ugyancsak a Virág utca, párhuzamosan a 64-es úttal. A Fő utcától nyugatra nyílik a Kertalja utca, keltre pedig a Kun Béla, Arany János és Móra Ferenc utcák. Az utóbbi négy utca az 1950-60-as években alakultak ki.

A már Balatonbozsokkal egyesült Enying gerincvonala mintegy nyolc kilométer hosszúságban húzódik a 70-es főútvonal irányában.

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Enying